Nemzetközi Vegetáriánus Unió (IVU)
IVU logo Az IVU-ról

Történelem és Célok

A Nemzetközi Vegetáriánus Unió (IVU - International Vegetarian Union) a Vegetáriánus Szövetség (Vegetarian Federal Union) utóda, melyet azzal a céllal alapítottak meg 1889-ben, hogy a világban levő vegetáriánus szervezeteket egységbe tömörítse. Az első világkongresszust 1983-ban tartották Chicago-ban az Egyesült Államokban, melyet továbbiak követték Londonban 1897-ben, 1901-ben és 1905-ben. A tagok és a tagszervezetek közötti eszmecserék után a VFU-t az IVU váltotta fel, melynek első kongresszusát 1908-ban tartották Drezdában. Azóta folyamatosan kerülnek megrendezésre a kongresszusok a világban mindenhol.

A Nemzetközi Vegetáriánus Unió non-profit szervezet, melynek bármely vegetáriánus szervezet tagja lehet, mely elfogadja a vegetáriánus etikát és vezetőségének kizárólag vegetáriánusok a tagjai. Támogató tag lehet minden olyan személy, család vagy szervezet mely egyetért az IVU céljaival és támogatja azokat, függetlenül attól, hogy vegetáriánusok vagy sem.

IVU tag csak vegetáriánus (ideértve a vegánokat is) lehet, azaz olyan személy aki egyáltalán nem eszik semmiféle húst: vörös- vagy fehérhúst, halat, egyéb állatok húsát; függetlenül tej, tejtermék vagy tojásfogyasztától.

Az IVU célja a vegetarianizmus elősegítése világszerte.

E cél elérésére az IVU fő tevékenysége:

  • bátorítja helyi, nemzeti és regionális vegetáriánus szervezetek létrehozását és a szervezetek közti együttműködést.
  • támogatja mind Világ- mind Regionális Kongresszusokat a vegetarianizmus mint elv hirdetésére és előmozdítására, és a vegetáriánusok találkozásának elősegítésére.
  • alapokat hoz létre a tagok támogatásához
  • támogatja a vegetarianizmus különböző területeivel kapcsolatos kutatásokat és publikációkat, mind önmaga mind a tagszervezetek révén.
  • reprezentálja a vegetáriánus elveket a megfelelő nemzetközi szervezetekben.
Az IVU tevékenységét az Általános Taggyűlésen határozzák meg, melyet a Világkongresszusokon tartanak. A kongresszusok közötti időben az IVU napi működtetését Nemzetközi Tanács (International Council) végzi, melynek tagjait a kongresszusokon választják meg.

További információk az IVU-ról:

Az IVU tagok, támogatók és Internet partnerek linkjei az IVU főoldalon találhatók meg.
Vegetáriánius Világkongresszus helyszínek
  1. 1908 Dresden, Németország
  2. 1909 Manchester, Anglia
  3. 1910 Brussels, Belgium
  4. 1913 The Hague, Hollandia
  5. 1923 Stockholm, Svédország
  6. 1926 London, Anglia
  7. 1929 Steinschonan, Csehszlovákia
  8. 1932 Berlin/Hamburg, Németország
  9. 1935 Dangaard, Dánia
  10. 1938 Hurdals Verk, Norvégia
  11. 1947 Stonehouse, Anglia
  12. 1950 Oosterbeck, Hollandia
  13. 1953 Sigtuna, Svédország
  14. 1955 Paris, Franciaország
  15. 1957 Delhi/Bombay/Madras, India
  16. 1960 Hannover/Hamburg, Németország
  17. 1963 Barcelona, Spanyolország
  18. 1965 Swanwick, Anglia
  19. 1967 Delhi/Bombay/Madras, India
  20. 1969 Jerusalem, Izrael
  21. 1971 Hága, Hollandia
  22. 1973 Ronneby Brunu, Sweden
  23. 1975 Maine, USA
  24. 1977 Delhi/Bombay/Calcutta/Madras, India
  25. 1979 Loughborough, Anglia
  26. 1982 Neu-Ulm, Németország
  27. 1984 Baltimore, USA
  28. 1986 Dubrovnik, Jugoszlávia
  29. 1990 Tel Aviv, Izrael
  30. 1993 Madras, India
  31. 1994 The Hague, Hollandia
  32. 1996 Johnstown, Penn, USA
  33. 1999 Chiang Mai, Thaiföld
  34. 2000 Toronto, Kanada
  35. 2002 Edinburgh, Skócia


Keresés az archívumban:
Korlátozva:

Találat:
Formátum:
Rendezés:

Keresés:


Miért és hogyan legyen az IVU tagja? -- Vegetáriánus történelem